9.-10. Fejezet

 

Kilencedik fejezet

 

Henley

 

Besüt a napfény a függönyön, és én vonakodva nyitom ki a szemem. Az egész testem a legjobb módon sajog. Még néhány nap Davisszel, és talán soha többé nem leszek képes járni. Tegnap este teljes mértékben szándékomban állt visszamenni a szobámba, de hajnalig kitartottunk, és akkor már arra sem volt erőm, hogy felvegyem az alsóneműmet, nemhogy elmenjek bárhová.

A hólyagom visítozik, és a fürdőszobából felhangzó vízcsobogás hangja sem segített. Gyorsan felöltözöm, és kiosonok a szobából, remélve, hogy észrevétlenül átjutok a folyosón az előző esti ruháimban. Így persze nemcsak Gretchen, a fintorgó képű nyoszolyólány áll a folyosón, hanem Kasha anyja, Monica is ott van mellette.

– Hogy érted, hogy nem jelent meg a dekoratőr? – sikoltja Monica, Gretchen pedig összerezzenve hátrahőköl.

– É-én már hetekkel ezelőtt felhívtam őket. Úgy volt, hogy már tegnap itt lesznek. Nem tudom, mi történt – nyafog Gretchen.

– Ez volt az egyetlen dolog, amit meg kellett tenned! Csak megtervezni a hölgyek estéjét! És még erre sem voltál képes! Fú! Hozd rendbe!

A hölgyek estéje a sznob kód a lánybúcsúra. Mivel a sztriptíztáncosok és a pia olyan faragatlan lenne, ma estére egy borestet, és Isten tudja, milyen unalmas tevékenységeket terveznek. Nem mondhatom, hogy túlságosan csalódott vagyok, hogy valami elszúrta.

Gretchen könyörgő pillantást vet rám, én pedig felsóhajtok. Semmi oka nincs rá, hogy elvárja a közbelépésem, miközben Monica leordítja a fejét.

Felpattan Roman ajtaja, és Kasha jön ki. Úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen, aki egy dögös srác alatt töltötte az éjszakát. Az arckifejezésétől, amikor szembesül Gretchennel és az anyjával, horkantva felnevetek.

– Mi a fenéért kiabálsz? – kérdezi, miközben az anyja tekintete megvetően söpör végig rajta.

– Tönkre ment a hölgyek estéje. A dekoratőr nem jött el, és most elmarad a program.

Kasha a szemét forgatja Monica drámai reakciójára.

Úgy tűnik, ez tökéletes alkalom lehet arra, hogy bajt keverjek, és jól érezzem magam. – Kasha és én el tudjuk intézni – jelentkezem önként.

Nem is tudom, ki néz jobban megdöbbenve, Kasha vagy az anyja. Gretchen arcán furcsa mosoly suhan át, de gyorsan úrrá lesz rajta. Vagy talán ez a botox mellékhatása, nem tudom.

Monica kétkedőnek tűnik, de a lányához fordul.

– Egy elegáns összejövetelt szeretnénk tartani a nőknek. Semmi illetlen vagy buja. Gondolod, hogy meg tudod oldani?

Bólintok a háta mögött, és Kasha felsóhajt. – Hol tartjuk?

– A bálteremben. A déli oldalon felállítottam egy színpadot. Megérkeztek a rózsaszín pezsgők ládái, és az ételszállító is készen áll. Szükségünk van egy dekoratőrre és egy előadóművészre... még ma.

– Majd mi elintézzük – bököm ki, mire Kasha felvonja rám a szemöldökét, mielőtt az anyjához fordulna.

– El fogjuk intézni.

A flakonos sajtnál is hamisabb mosoly ragyog fel az anyja arcán. – Köszönöm, drágám! A vendégek nyolc körül érkeznek. – Átnyújt Kashának egy hitelkártyát, és az arca mogorvává fintorodik, ahogy Gretchenre néz. – Velem kell jönnöd! Jane-nek szüksége van ránk, hogy segítsünk neki új ruhát találni.

– Igen, asszonyom! – Gretchen hálás mosollyal néz rám és Kashára. – Köszönöm!

Nem éppen ezt vártam egy jól ismert hárpiától, de elhessegetem az azonnali gyanúmat, és figyelmemet Kasha felé fordítom, eltúlzottan végigmérve tetőtől talpig. – Jól érezted magad tegnap este?

– Három orgazmusnyit – feleli, és a szobánk felé indul. – Mi a fenéért jelentkeztél önként arra a béna bulira?

– Hogy egy kicsit felturbózzuk. Csatlakozz a programhoz, kislány! Szétdugta az agyadat? Csinálhatunk egy igazi lánybúcsút. Sztriptíztáncosokkal, mocskos játékokkal, péniszekkel mindenhol.

Kasha elvigyorodik. – Ha időben össze akarjuk hozni, jobb, ha indulunk.

Lydia mosolyogva jön ki a fürdőszobából, és a fejét ingatja. – Ribancok – csipkelődik. – Mindketten úgy néztek ki, mint akiket kifacsartak, aztán magukra hagytak!

– Nem vagyok ribanc! Csak barátságos a vaginám – vágok vissza, és megyek zuhanyozni, hagyva Kashát, hogy elmondja a terveinket Lydiának.

 

***

 

Kasha néhány telefonhívással megoldja a szórakoztatás problémáját.

– Komolyan sztriptíztáncosokat béreltél? – kérdezi Lydia kuncogva.

– Biztos vagyok benne, hogy a holnap esti legénybúcsún sem lesz hiány félmeztelen táncosnőkből – mutatok rá. – A tisztességes az tisztességes.

Kasha felhorkant. – Kizárt! Anyámnak is benne volt a keze. Olyan unalmas lesz, mint Anderson személyisége. – Elmosolyodik, és hozzáteszi: – Talán vissza kellene hívnom a szórakoztatóipari céget.

– Egyszerre csak egy szabotázs – nevetek, és a Scarlet Toys nevű boltba irányulok. A megfelelő helyre jöttünk a péniszekért. Farkak bősége. Fütyik városa. Kolbász-paradicsom. Érted a lényeget.

Kasha megragad egy hatalmas, felfújható, felcsatolható péniszt, és magára erősíti. Két szőrös golyóval kiegészítve lóg lefelé, majdnem leérve a padlóig. Lydia nem figyel oda, túlságosan lefoglalja az ehető fehérneműk polcának böngészése, amíg Kasha oda nem szalad mögé, és a csípőjét meglendítve, az óriási lufi farkat a seggéhez nyomja.

Lydia felsikít, és odajön az ügyeletes eladó, velünk együtt nevetve. – Üdv, Sandy vagyok. Segíthetek valamit keresni?

– Felnőtt tartalmat kell csempésznünk egy prűd lánybúcsúba – válaszolom, próbálva nem nevetni, ahogy Kasha üldözi Lydiát a polcok között, még mindig bökdösve.

– Hát, bőven van miből válogatnunk. – A fiatal nő Kasha felé int, aki most egy gyanútlan férfi mögé lopakodik, aki a pornófilmeket nézi. Nem... nem tenné.

De igen, megteszi. Csak elkezd táncolni a fickó mögött, és hátulról megdugja a nagy kék péniszével. Miért énekli a Danger Zone-t?

– Azok a felfújható dolgok párbajozásra valók. Mindenki visel vagy tart egyet, és megpróbálja leütni az ellenfelét. Nehezebbek, mint amilyennek látszanak.

El tudom képzelni, milyen képet vágna Monica ezen a párbajon. – Tökéletes. Van rózsaszínű is?

– Abszolút.

– Kettőt kérünk.

Lydia és Kasha visszatérnek, miközben Sandy egy hatalmas péniszszökőkutat mutat nekem. Nem úgy értem, hogy ez egy péniszeket spriccelő szökőkút, bár azt is érdemes lenne megnézni. Ez egy nagy puncsos tál, amelynek közepéből egy vastag, barackszínű farok emelkedik ki, és csodálnom kell a részletekre való odafigyelést, ujjbegyemmel végigkövetve az ereket.

A bolt egyik sarkában van felállítva, már megtöltve vízzel, és amikor Sandy bekapcsolja, víz spriccel ki a csúcsán, és végigfolyik a hosszán a tálba.

– Használhatnánk ezt a pezsgőnek, körberakva azokkal a borospoharakkal – javaslom, és rámutatok egy pohárkészletre, amelyen egy tangában pózoló férfi áll.

– A tanga eltűnik, ha hideg italt töltesz bele – tájékoztat Sandy.

– Eladva! – kiáltja Kasha, és továbbmegy a következő folyosóra.

A következő órát azzal töltjük, hogy mindenféle mocskos játékok és partikellékek között válogatunk, végül szatyrokkal megrakodva jövünk ki.

– Anyukád össze fogja szarni magát, Kasha. Túlzásba vittük? – kérdezem, miközben beülök a vezetőülésbe.

– Ki kell húznia a botot a seggéből. Különben is, egész nap ruhákat fog vásárolni. Mire meglátja a báltermet, már túl késő lesz.

– Mikorra várható a sztriptíztáncosok megjelenése? – kérdezi Lydia.

– Tízkor. Addigra mindenkinek szépen be kell rúgnia. – Megfordul, hogy Lydiára nézzen a hátsó ülésen. – Te is jössz, ugye? Biztos vagyok benne, hogy Anderson nem lesz ott.

– Ki nem hagynám!

Amint visszaérünk, becipeljük az összes vásárlásunkat a bálterembe, majd bezárjuk magunk mögött a hatalmas ajtókat. Tudom, hogy Kasha anyja azt várta, hogy felbéreljünk egy dekoratőrt, de mi ezt is megoldjuk.

A terem fele tele van kerek asztalokkal, amelyeket halványrózsaszín terítők borítanak, és Kasha nem vesztegeti az idejét, hogy egy zsinórra felfűzött apró, sötétben világító herékkel díszítse a szélüket. Megterítem az ételeknek szánt hosszú asztalokat, és középre helyezem a péniszszökőkutat, körülötte pedig az eltűnő tangás borospoharakat.

Nem bírom megállni, hogy ne töltsek meg egyet hideg vízzel, hogy lássam, tényleg eltűnik-e a tanga.

– Mi a fene? – lép Lydia mögém, amikor a srác szűkös ruházata feloldódik, és egy furcsa alakú farkat mutat. – Meghajlott. Úgy néz ki, mintha egy sarkon dugott volna.

– Mit fogunk csinálni a zenével? – kérdezem. – Biztos vagyok benne, hogy bármit is tervezett anyád, az elaltatna egy speed-függőt is.

– Majd én elintézem – jelentkezik Lydia önként. – Simon Carr egy A/V technikus. Tartozik nekem egy szívességgel.

Kasha elvigyorodik. – És mivel érdemeltél ki egy szívességet Simontól?

Simon Carr egy évvel volt alattunk a középiskolában. Nem sok mindenre emlékszem róla, azon kívül, hogy egy stréber volt, aki a többi stréberrel lógott együtt. Tegnap észrevettem az akadálypályán, és... hú, de megnőtt. Ha nem lettem volna elfoglalva azzal, hogy Davis az ágyhoz szögez, adtam volna neki egy esélyt.

– Leszoptam az asztal alatt.

Kashának leesik az álla, Lydia pedig nevetésben tör ki. – Néhány percig a barátnőjének adtam ki magam, hogy megszabaduljon egy csajtól, aki flörtölt vele. Húzd ki a fejed a mocsokból!

– Az elméje a mocsokban él – nevetek.

Az ételszállító cég éppen azután jelenik meg, hogy Lydia elrohant Simonért. A felelős pasi odajön hozzánk, alig visszafogott mosollyal pillant körbe a számtalan farkon. – Mehetünk előre, hogy berendezkedjünk?

– A konyha pont azon az ajtón át van a folyosón – tájékoztatja Kasha, és egy díszes ajtóra mutat, amelyet most egy „tűzd a farkat a fickóra” játék borít.

Mély, harsogó nevetés vonja a tekintetemet a másik ajtóra, ahol Davis ragyogó mosolya fogad. Csak rövidnadrágot és futócipőt visel, a vállára vetett törölközővel, a mellkasán izzadság szárad. Felveszi az egyik felfújható faszt és felemeli, miközben csökkentem a köztünk lévő távolságot. – Ha nagy farkat akartál, jöhettél volna a szobámba.

Istenem, tegnap este félholtra kefélt, és máris újra akarom. Sötét haja a homlokára hullik, és szórakozottan hátratolja, olajcsepp szerű szemeinek pillantása pedig elkapja az enyémet. – Később, maratonfutó! Minden szándékom az, hogy berúgjak ma este, és kihasználjalak.

A szoba forog, ahogy megpörget, és a falhoz szorít.

– Fogalmad sincs, hogy mit művelsz velem, ugye? – A keze a tarkómat szorítja, felfelé billenti a fejemet, amíg a tekintetünk össze nem akad. Közel 190 centi magas, dögös, izzadt férfi tart fogva. A csípője az enyémhez simul, megmutatva, hogy kemény, mint a kő.

– Van egy általános elképzelésem – válaszolom, és a kezemet kettőnk közé csúsztatom, hogy végigsimítsak a dudorán.

A szemei lecsukódnak, majd újra kinyílnak, tele tűzzel. – Nem, nincs! Kurvára fogalmad sincs, de majd lesz. Órákig fogom csókolgatni a tested minden egyes részét, hogy halljam, ahogy nyöszörögsz, nyögdécselsz és könyörögsz, miközben nézem, ahogy vonaglasz alattam.

A fenébe, ez a legbujább dolog, amit valaha is mondott nekem egy férfi, és egy másodpercbe telik, mire az agyam újra működésbe lép. Elvigyorodik, és azt mormolja: – Szó nélkül maradva, ez tetszik! – Az ajkai egy rövid másodpercre az enyémre tapadnak, aztán eltűnik, kifelé menet még odaint Kashának.

A francba! Bajban vagyok.

 

***

 

Kasha és én néhány perccel azelőtt megyünk le a bálterembe, hogy az első vendégek megérkeznének. Kashát sms-ben értesítette az anyja, hogy késni fog, Kasha pedig biztosította, hogy a hölgyek estéje kézben van tartva.

Az előcsarnokban találkozunk Gretchennel, aki vonakodva mosolyog ránk. – Alig értem vissza időben. Sikerült dekoratőrt találnod? És szórakoztatást?

– Mindenről gondoskodtam – mondja Kasha hamis mosollyal. – Nézd meg magad!

Kasha szélesre tárja az ajtókat, és besétál, Gretchen pedig szorosan a nyomában. A terem halványan van megvilágítva, így az asztalokat díszítő, sötétben világító herék és az asztaldíszeken égő, pénisz alakú gyertyák jól látszanak.

A díszes, apró falatkák és a koktélok csodálatos hátteret nyújtanak a pénisznek, amelynek hegyéből most rózsaszín pezsgő spriccel. Gretchen megfordul, és pengeéles tekinteteket villant Kashára, aki csak mosolyog.

– Te ribanc! Monica kurvára ki fog akadni! – Körbenéz, mintha még mindig próbálná meggyőzni magát arról, hogy épp most sétált be a hímvesszők központjába. Tekintete visszatér Kashára, szemei összeszűkülnek. – Te voltál az! Anderson és a mobil-pottyantó, a záptojás, az esküvői ruha tönkretétele, az egész. Próbálod szabotálni az esküvőt!

– Nevetséges vagy – szólok közbe, felkapok egy borospoharat, és a szökőkút alá tartom. – Tessék, igyál egyet! Ettől majd ellazulsz. – Vicsorogva mered a felkínált pohárra. – Nézd, érkeznek a vendégek! – teszem hozzá, amikor a nők elkezdenek beáramlani, egy elegáns rendezvényre öltözve, ami nyilvánvalóan... nem az.

– Ezért mindketten meg fogtok fizetni! – fenyegetőzik, és elsétál.

Klubzene tölti meg hirtelen lüktető ütemmel a levegőt, én pedig rávigyorgok Kashára. – Gondolom, megérkezett Simon.

– Azt hiszem, igen – ért egyet. – Jobb, ha Lydia is megjelenik. Megígérte, hogy ideér még a sztriptíztáncosok előtt.

– Hát, azt hiszem, jobb, ha mi játszunk házigazdát, ha már Gretchen lelépett. – Fogok két poharat, és megtöltöm őket a szökőkútból. – Üdvözletem a hölgyeknek a buliban! Jane hamarosan itt lesz. Addig is igyatok egyet!

Egy csapat nő tart felém, néhányan megpróbálják elrejteni a mosolyukat. – A bárpultnál is kaphatók italok – teszem hozzá, a sarokban felállított aprócska bárpult felé mutatva.

Jane nyilvánvalóan násznépen kívüli nőket is meghívott, mert most már több mint ötven nő tolong italokkal a kezükben. Néhányan még a farok alakú kémcső nyakláncot is választották, ami igazolja a gyanúmat, hogy ezek a hölgyek nem mind nagyképű prűdök, bárhogy is viselkednek az udvarias társaságban.

Ezt az első este láttuk, amikor Kasha feldobta a frissítőket, én pedig elraboltam a zenét. Csak egy kis alkohol kell nekik, hogy levetkőzzék a gátlásokat, az évekig tartó kondicionálásról nem is beszélve.

Mire Lydia több mint egy órával később megjelenik, a bálterem tele van nevetgélő, beszélgető nőkkel, néhányan a díszes öltözékük ellenére is bemutatkoznak a táncparketten. Gretchen a pöcsös szökőkút mellett fortyog, és gyűlölködő pillantással figyeli a mulatozást.

– Hűha! – kiált fel Lydia, amikor egyre több nő tolakszik a terembe. – El sem hiszem, hogy Jane ennyi embert meghívott!

– Nem ő volt – ismeri el Kasha egy alattomos vigyorral. – Lehet, hogy tweeteltem a ma esti nagy buliról.

Ez megmagyarázza, hogy az új vendégek többsége miért nem öltözött úgy, mint a többiek. Azt viszont nem magyarázza meg, miért van néhányuknál vibrátor, sőt, miért hasonlítgatják össze azokat.

– És miért hozták magukkal a szexuális játékaikat?

Kasha megvonja a vállát. – Vibrátorverseny. Az első helyezett megnyeri a pénisz-szökőkutat az este végén.

Lydia kuncog. – Hogy a fenébe lehet vibrátorversenyt rendezni?

– Könnyen! Leteszed őket a padlóra, és megnézed, melyik ér át először a célvonalon. Anya és Jane imádni fogják.

Átkarolom Kasha vállát. – Halálig tartó barátságot kell kötnünk. Különben teljesen megrémülnék tőled.

– Legjobb ribancok a végsőkig – ért egyet, és magához húzza Lydiát egy hármas ölelésre. – Most pedig induljon egy faszbunyó!

Nevetve felhajtok még egy felest, és megbököm. – Benne vagyok!  

Néhány perccel később a bálterem inkább egy diákszövetségi bulira hasonlít. Részeg nők köre szurkol nekünk, amikor Kasha és én felvesszük a hatalmas felfújható farkakat, és mindent megteszünk, hogy feldöntsük a másikat. Végül sikerül legyőznöm, amikor hasra esik. Azok után, amit a játékboltban tett a fickóval, nem tudom megállni, hogy ne ugorjak a hátára, és ne dugjam meg a tömeg izgatott éljenzései közepette.

Kezemet a magasba emelve, mintha épp most nyertem volna meg egy bokszmeccset, körbetáncolom, a nagy farok a padlóhoz csapódik. Miután felsegítettem Kashát, megfordulok, és szemtől szemben találom magam Monicával.

Ismered azokat a rajzfilmeket, ahol a szereplők füléből füst lövell ki, a fejük teteje pedig lerobban? Igen, pontosan így néz ki.

Jane ott áll mellette, leesett állal, miközben elszörnyedve nézi, ahogy leveszem a farkat, egy estélyi ruhába öltözött nő pedig felcsatolja. Kasha átadja a sajátját egy vékony, kék hajú csajnak, majd odakocog hozzánk. – Anya! Épp ideje volt, hogy felbukkanj! Lehetsz te a következő! – mondja, és a nők felé mutat, akik most lelkesen verik egymást, miközben a vendégek buzdítják őket.

Néhány másodpercig azt hiszem, hogy Monica nem fog válaszolni, de végül megszólal az összeszorított fogai között. – Nem tudom elhinni! Többet vártam tőled, de azt hiszem, jobban kellett volna tudnom. Ez ennyi, Kasha. Ne merészelj megjelenni a próbavacsorán! Nem adok még egy esélyt, hogy lejárasd a családunkat.

Elsétál, anélkül, hogy időt hagyna Kashának válaszolni, Jane pedig gúnyos pillantást villant ránk, mielőtt Gretchenhez lépne. Gretchen együttérzőn a vállára teszi a kezét, és ad neki egy pohár pezsgőt.

– Jól vagy? – kérdezem Kashát, mire ő vigyorogva az ajtó felé mutat. – Remekül vagyok! Mindjárt még jobban leszek. Megérkeztek a sztriptíztáncosok.

Lydia felhorkan. – Ó, a fenébe is, anyád még a végén kidobat minket innen.

– Monica, ahogy jelenetet rendez? Soha! Gyere, mutassuk meg a férfiaknak, hova kell menniük.

– Tudom, hogy hova akarom, hogy az ott menjen – mondja Lydia, és egy nagy, izmos szőke felé billenti a fejét.

– Mennyi időre bérelted fel őket? – kérdezem.

– Három órára. Megtartják az előadást, aztán maradnak öltáncot táncolni.

– Stipistopi a Jesse Williams hasonmásra – mondom nekik, miközben az izmos férfiakkal teli ajtó felé vesszük az irányt.

– Atyaég, tényleg úgy néz ki, mint ő! – kiáltja Kasha.

 

***

 

Kasha két pohár rózsaszín pezsgőt tesz az asztalra Lydia elé és elém. – Igyatok, lányok! Mindjárt kezdődik a műsor!

Kasha kiüríti a poharát, de Lydia az asztal túloldalára tolja az övét. – Már megittam néhány felest, és holnap is akarok emlékezni erre!

Egy fiatal, karcsú férfi lép a színpadra, és megkocogtatja a mikrofont, amitől ittas nők áradata dübörög fel, próbálva az első sorba kerülni.

– Nos, üdv, gyönyörű hölgyek! Mindenki izgatott?

A válasz fülsüketítő, Kasha ragyogó mosolyt villant rám. Igen, lehet, hogy az anyja és a menyasszony nem tartja ezt igazi hölgyek estéjének, de ez egy kiváló lánybúcsú.

– Mielőtt bemutatnám a férfiakat, van néhány szabályunk. Először is, mivel ez egy zártkörű rendezvény, szabad az érintés.

Ismét fülsiketítő éljenzés gördül végig a termen. – De kérem, hagyják a fiúkat eldönteni, hogy milyen ruhát vesznek le. Nincs vetkőztetés!

– Még a fogaimmal sem? – kiabálja egy nő.

– Bocsánat, szép hölgy! Nincsenek fogak! Nos, készen állnak arra, hogy találkozzanak a Ravage férfijaival?

Jézusom, ezek a nők kiszakítják a dobhártyámat. Lydia, Kasha és én utat törünk magunknak a tömegen keresztül a színpad széléig, amikor négy túlságosan is gyönyörű férfi lép a színpadra tűzoltónak öltözve. A szívem hevesen ver, és érzem, ahogy az arcom felforrósodik, nézve az előttünk zajló koreografált csábítást.

Az ingeket letépik és a közönség közé dobják, felfedve az izzadt, kockás hasizmokat. A letépett nadrágok következnek, így apró tangák és bikinialsók maradnak rajtuk. Azt mondták, hogy meg lehet érinteni, igaz? Bassza meg, de valahogy meg akarom őket érinteni! Különösen a Jesse Williams hasonmást, aki pont előttem táncol.

Karamellszínű bőr és világoszöld szemek. Hűsítő bizsergés fut végig a gerincemen, és egy másodpercre egy kisebb hányinger tör rám, mielőtt eluralkodnának rajtam az érzések rohamai. Mi a fene? És hirtelen felismerem az érzést.

Megragadom Kasha karját. – A francba! Be vagyok tépve! – Még mindig táncolva, szünetet tart a srácoknak való üvöltözésben, hogy „mutassanak neki egy kis sztriptízfaszt”.

– Mi van?

– Ez molly[1]!

Még mindig a színpadra szegezett szemmel kérdezi: – Ki a fene az a Molly?

– Nem, ecstasy! Tinédzser koromban párszor bevettem. Ilyen érzés!

– Honnan a fenéből szereztél ecstasyt?

– Nem én voltam! Valaki biztos beadagolta nekem.

Most már rám figyel. – Ez most komoly?

– Igen!

Felismerés fut végig az arcán. – Soha nem csináltam ilyet. Nem érzed magad tőle valahogy idegesnek? Izgatottnak?

– Eleinte – válaszolom bólintva, mire a szemei tágra nyílnak.

– A francba! Azt hiszem, valaki mindkettőnket bedrogozott. Ki a fene tenne ilyet?

A tekintetem körbejárja a szobát, új perspektívából szemlélve a jelenetet. Ezek az általában vaskalapos szépségkirálynő-jelöltek nem csak sikítoznak és táncolnak. Teljesen a sztriptíztáncosokon vannak, akik mostanra már levonultak a színpadról. Hozzájuk dörgölőznek, paskolják őket és a fenekükbe markolnak, és nemcsak a férfiakét, hanem egymásét is.

– Nem csak mi vagyunk. – Megragadom Kasha fejét, és a táncparketten zajló, majdnem orgia felé fordítom. A fenébe is, milyen puha a haja.

– Miért simogatsz? – nevet fel.

– Bocsánat!

– Mindenki E-től van betépve? – kérdezi, Lydia után kutatva a pillantásával, aki már el is tűnt valahova.

– Ó, bassza meg! Nézd!

Kasha követi a mutatóujjamat, és meglátja, ahogy az anyja keze a szőke sztriptíztáncos tangájának hátulján van. A ruhája magasan felgyűrődik a combján, és a fickó lábához dörgölőzik, amely az övéi közé ékelődik. – Telefon! – követeli a barátnőm, és horkantva felnevet. – Hol van a telefonod? Az enyémet a szobában hagytam.

Visszasietek az asztalhoz, felkapom a telefonomat, és Kashának nyújtom, azt feltételezve, hogy fel akar hívni valakit, aki kiviszi innen az anyját. Ehelyett felugrik az asztalra, és elkezd videózni. – Ez életem legjobb napja! – harsogja, miközben felveszi, ahogy az anyja erősen dörgölőzik az izmos férfihoz. Amikor Monica bedugja a kezét a fickó alsónadrágjának elejébe, a férfi elmosolyodik, és megrázza a fejét. A nő duzzogva visszahúzza a kezét, és újra a fenekét gyúrja.

– Ezek a ribancok megőrültek! – kiáltja Lydia, csatlakozva hozzánk. Felnéz Kashára. – Mi a fene?

– Az anyja – zihálom, és próbálom visszafogni a nevetésemet. – Nézd az anyját!

Körülbelül akkor, amikor Monica térdre ereszkedik, és megnyalja a srác dudorát, a műsorvezető ismét megkocogtatja a mikrofont, felhívva a figyelmet, és a srácok visszahúzódnak a színpadra. Segítek Kashának lejönni az asztalról. Esküszöm, hogy még soha nem láttam őt ennyire nevetni.

– Ó, Istenem! Mennem kell, mielőtt összepisilem magam! – kiáltja, majd átnyújtja a telefonomat, és elszökik.

– Érzed? – kérdezem Lydiától, aki úgy néz rám, mintha talán festékdarabokat ettem volna gyerekkoromban.

– Mit érzek?

– Az extasyt! Betéptem, mint az állat.

Leesik az álla. – Te ecstasyt vettél be?

– Nem! Valaki beadta nekünk... úgy tűnik, mindenkinek.

Megértés tölti el a szemét, miközben újra végigméri a most a színpadot körülvevő női tömeget. – Ki tenne ilyet?

– Nem tudom. Nem érzel semmit?

– Nem, talán a pezsgőben van. Nem ittam belőle.

– Akkor igyál egy pohárral! Évek óta nem szórakoztam ilyen jól! – sikongom.

– Aha – ért egyet, jószándékú mosollyal az arcán. – Mindjárt jövök!

Amint elsétál, a színpad felé indulok, és gyakorlatilag a könyökömmel török utat magamnak az első sorba. Istenem, de meleg van itt. Kasha visszatér mellém, őt pedig Lydia követi, aki mindkettőnknek egy üveg vizet nyom a markába.

– Jól vagyok! Megyek, iszom még egyet – mondom neki, mire ő a szemét forgatja.

– Idd meg azt az átkozott vizet, mielőtt mindketten kiszáradtok! – ragaszkodik hozzá.

Hogy elkerüljem a vitát, kiürítem az üveget, és Kasha is így tesz. Ahh, így már jobb. Mióta van ilyen jó íze a víznek? – Hány pohár pezsgőt ittál? – kérdezi Kashát.

– Csak egyet – feleli Kasha, le sem véve a szemét a színpadról.

– Henley?

– Hármat, azt hiszem.

Kasha és Lydia tekintete összevillan, és felnevetnek. Nagyszerű! Azt hiszem, én vagyok az egyetlen, aki ennyire ki van ütve. Minden aggodalom elszáll, hogy túlságosan be vagyok állva, amikor egy sötét bőrű, karcsú, úszótestű sztriptíztáncos sétál egy székkel a színpad közepére.

Sima hangja betölti a termet. – Úgy hallom, van egy leendő menyasszonyunk a közönség soraiban.

A tömeg felbömbölve Jane-re mutat. Nem sokszor láttam őt, de elég egy pillantás az arcára, és tudom, hogy ugyanolyan keményen be van tépve, mint én.

– Vonszold fel ide a szexi segged, édesem! – kiáltja a fickó, és Jane-t két barátnője felvonszolja a színpadra.

Kasha megüt, én pedig átadom neki a telefonomat. Szinte sajnálom Jane-t, mert tudom, hogy ennek minden másodperce fel lesz véve. Majdnem.

Jane leül a székre, a közönség pedig huhog és éljenez, amikor a férfi megfogja a kezét, és elkezd körözni a csípőjével, a dudorát egyenesen az arcába nyomva. A nő megnyalja az ajkait, és megragadja a fickó csupasz farpofáját, majd majdnem széttépve a tangáját, közelebb rángatja. A pasas elmozdul, így a lány végül a hasát nyalja meg a célpontja helyett.

– Ó, Istenem! – nevet fel Lydia. – Nézzétek Ms. Illedelmest!

Még két férfi sétál ki, egy-egy Jane mindkét oldalán, és még két széket állítanak a színpadra. A színpad széléhez sétálnak, és tekintetük a tömeget fürkészi, próbálják eldönteni, ki legyen a következő. A Jesse Williams hasonmás engem néz. Soha nem értettem igazán a „szívem a torkomban van” kifejezést, amíg meg nem ragadja a kezem, és fel nem ránt a színpadra.

Kasha és Lydia kiabálnak és biztatnak. Mintha szükségem lenne rá. Pokolian be vagyok tépve, és egy majdnem meztelen, tökéletes férfipéldány táncol előttem. A kezeimnek saját akaratuk van. Pofa be! Ez a kifogásom, és ragaszkodom hozzá. Máskülönben hogyan siklott volna végig az izzadt hasának kemény síkjain?

A bőre babasima és meleg. Lehajol, hogy a fülembe suttogjon, és ezzel a hőmérsékletem az egekbe szökik. – Figyeltelek, szexi! Egész éjjel rajtam volt a szemed.

Nem találok szavakat. Az agyam lefagyott. Egy pillanatra az ajkai közé kapja a fülcimpámat, mielőtt visszahúzódik, és huncut mosollyal néz rám. Csak bámulni tudom azokat a vastag, buja ajkakat, miközben ujjaimmal végigsimítok a bőr minden egyes centiméterén, amit csak elérhetek. Meg lehet csókolni egy sztriptíztáncost? Azzal vet véget a határozatlanságomnak, hogy megcsókolja a szám sarkát, mielőtt az ajkait az enyémre helyezi. Nyelvének hegye végigsimít az ajkaimon, és hirtelen a szoba megbillen, enyhe émelygéshullámot küldve keresztül rajtam. Mi a fasz van?

– Ebből elég volt! – morogja Davis, és a vállára vetve levisz a színpadról. Mit keres itt? Miért ragadott meg, és miért van mindig ilyen átkozottul jó illata? Lenyúlok, és folytatom a dögös pasik tapogatását azzal, hogy mindkét kezemmel megmarkolok egy feszes segget.

A fejjel lefelé álló Kasha integet, amikor kivisznek a bálteremből. – Tegyél le! – mondom nevetve, még mindig a fenekét szorongatva. A lenge nadrágja sima és selymes, így inkább az ujjaimat kezdem végigsimítani rajta.

– Fogd be! – Egy éles csattanás a fenekemre zihálásra késztet.

– A bulinak még nincs vége!

– Számodra igen. Mit vettél be?

Egy pillanatra megingok, próbálom visszanyerni az egyensúlyomat, amikor a szobájában talpra állít. – Nem vettem be semmit. Valaki ecstasyt kevert a pezsgőbe.

Az arca megenyhül. – Jól vagy?

– Fantasztikusan! – Tudom, hogy már vett be E-t, hiszen együtt is csináltuk.

A kezem a pólója alá surran, ő pedig felvont szemöldökkel néz rám. – Ó, most már engem akarsz?

– Mmm hmm. – Bedugom a kezemet a rövidnadrágja elejébe, és körbefonom az ujjaimmal.

Káromkodások sora röppen ki a száján, de nem állít meg. – A szart is ki kéne fenekelnem belőled!

– Akkor nem tudnálak leszopni – érvelek, majd letérdelek, és a nadrágjával együtt az alsónadrágját is lehúzom. Imádom a szőrös combjai érzését, és a kezem fel-alá siklik rajtuk, élvezve a tenyerem reszelős csiklandozását.

A feje hátraesik, amikor körbenyalom a makkját, fájdalmas nyögés visszhangzik a szobában, amikor a torkomig engedem. A kezei a hajamba túrnak, és imádom az érzését, a bizsergés végigsöpör rajtam. A hangok, amiket kiad, felbátorítanak, és érzem, hogy egyre vastagabb lesz.

Hirtelen hátralép, és talpra ránt. – Hé, még nem fejeztem be! – kiáltom.

– Nem, nem fejezted be. Egész éjjel benned lesz. – Megragadja az állam, és a szemei lángolva szegeződnek az enyémre. – Hallasz engem, Hen? Egész éjjel. Addig foglak dugni, amíg már nem tudsz másra gondolni, csak rám!

– Fordulj meg! – A hangja durva és követelőző. Kigombolja a ruhámat, és pillanatok alatt teljesen meztelenre vetkőztet. A lábam ismét elhagyja a talajt – mi ez a dolog, hogy állandóan cipel engem? –, és arccal lefelé az ágyra hajít. Erős kezek ragadják meg a bokámat, és addig húznak, amíg a szélére nem hajolok.

Vastag ujjai belém merülnek, én pedig felnyögök. – Olyan nedves a szopástól. Ez most már az enyém, Henley! Szükséged van rá, hogy emlékeztesselek erre?

– Igen. – Bármit kimondok, hogy belém kerüljön.

Úgy tűnik, az igen a helyes válasz.

 

---

[1] Ecstasy vagy Molly, egy szintetikus pszichoaktív drog

Tizedik fejezet

 

Kasha

 

Egy csomó pénisz van ebben a szobában. Én pedig nagyon be vagyok gerjedve. Egyszerre akarok táncolni, énekelni, és megdöngetni egy széklábat.

A sztriptíztáncosok belekóstoltak a pezsgőbe. Az ecstasys pezsgőbe. Ezért látok sok péniszt, és nem sok tangát...

Hűha!

A világom a feje tetejére állt. Leestem? Nem, nem, nem. Csak valami fickó karja alá kerültem. És egy meztelen segg van az arcom mellett.

Úgy ütögeti az én seggemet, mintha bongódob lenne, miközben egy konga sor alakul ki mögötte. Nem tudom, hogy vihogjak vagy elhányjam magam. Ha hánynék, az a seggén landolhat. Valószínűleg nem túl szép gesztus.

Ó! Herék! Heréket látok! Hol szereztünk ugrálós heréket?! Hatalmasak!

Hatalmas herék... Ettől felhorkanok magamban.

Bárcsak itt lenne most a robotkarom. Apa az ígéretéhez híven eljött, és kivett egy hotelszobát. A szerszámait is magával hozta, hogy megjavítsa a kicsikémet. Jill is vele van, mivel korábban otthagytam, hogy meg legyen javítva.

Szóval, most a nagyon szép, valósághűnek tűnő karom van rajtam, de funkcionalitás szempontjából használhatatlan.

Próbálok feljebb húzódni a pasas csípőjén, mivel az arcom folyton a farpofájához ütődik. Ez egy kemény farpofa. Nem puha.

Egy zúzódás az arcomon egy farpofától... Megint egy horkantás.

A szoba szörnyen hangos, és a seggem még mindig egy dob a Gorilla Kéznek. Kezd egy kicsit csípni.

Anyám a konga sor kísérőkocsija, és ó, a fenébe is. Tényleg úgy lengeti a bugyiját a levegőben, mint egy szabadságzászlót? Még mindig fáj az agyam attól, amit korábban láttam.

Próbálok koncentrálni, minden erőmmel felfelé nyomulok, de Férfikéz még mindig könnyedén tart.

Komolyan hányni fogok. A segge örökre meg lesz gyalázva.

Valami csoda folytán végül talpra lendít, én pedig kissé szédülten megingok. Elvigyorodik, amikor dühös pillantást villantok rá, aztán megragadja a kezem, és úgy ránt magához, mintha táncolni indulnánk.

Egy baj van: a csinos karom nem arra való, hogy rángassák. Nincs rajta heveder. Semmi sem tartja a helyén, ha elég erősen megrántják.

Szóval... letépi a karomat, aztán elszörnyedve nézi, ahogy a fenekemre esek.

Sikolyok törnek ki, és az összes részeg/drogos partizó sebesen kezd eltávolodni tőle és tőlem, miközben ő remegni kezd, és a szemei egyre jobban elkerekednek. A fenébe, ki fognak ugrani a helyükről, ha a szemei még jobban kitágulnak.

Innentől kezdve a dolgok a kicsit kínostól a szuper kínosig bármelyikek lehetnek.

Én a szuper kínosra szavazok.

– A karom! – szakad ki belőlem egy drámai sikoly, a hamis fájdalomtól. – Letépted a karomat! Hogy tehetted!

Az arckifejezése felbecsülhetetlen, ahogy leejti a kart, mintha lángolna, és hátratántorodik, miközben bizonytalan és aggasztóan fehér árnyalatra sápad. Azt hinné az ember, hogy észreveszi, hogy nincs vér, vagy ilyesmi. Én pedig még csak közel sem vagyok jó színésznő.

Rosszul érzem magam, amikor hirtelen elfordul, és lezuhan... teljes hosszával a padlóra... és az egyik lány meztelen lábára. Ez láncreakciót indít el, mert a lány, akinek jut belőle a lábára, megfordul, és úgy zihál, mintha nem tudná abbahagyni. És onnantól kezdve... teljes hullámhatás. Olyan, mintha egy csoportos ördögűző orgia spontán öngyulladásba kezdett volna, tömeges hányással.

El kell tűnnöm innen, mielőtt engedek a csoportnyomásnak, és csatlakozom a kihányt belek új szektájához.

Feltápászkodom, és futni kezdek, de megfordulok, és megragadom a karomat. Nem hagyom hátra egy testrészemet sem, meg ilyenek.

Miután a hónom alá dugom, elszaladok a brutális hányás elől, és egyenesen a folyosóra rohanok. Hátralesek a vállam mögé, mintha a sarkon túl is üldözne a hányásfolyam. Ahogy megfordulok, belecsapódom egy meglepett Anderson testébe. Aki Romannal van. És még vagy öt másik fickóval.

Hátratántorodom, és úgy bámulok rá, mintha az ő hibája lenne, hogy az utamba állt. Kétségtelenül úgy nézek ki, mint az őrültekházából kiszabadult őrült, tekintve a kíváncsi arckifejezésüket.

Hirtelen olyan, mint egy szinkronizált szemtenisz. Mindannyian rám néznek, aztán fel a hajamra, ami valószínűleg egy madárfészek, aztán le a hiányzó függelékemre, aztán oda, ahol a műfüggelék a hónom alatt van, és megint vissza a szememre.

Roman az egyetlen, aki úgy néz ki, mint, aki nevetni akar. Mindenki más úgy néz ki, mint, aki teljesen elveszett és zavarodott.

– Ecstasy van a pezsgőben – kotyogom ki csak úgy. Fogalmam sincs, miért volt kedvem ezt a szaftos falatot kinyögni. – Legalábbis azt hiszem, hogy az.

Anderson szemöldöke a hajvonalához ér, és Roman szemében elhalványul a humor, ahogy közelebb lép.

Anderson megkerül, Roman pedig közelebb ránt, és a szememet fürkészi. Nagyon meleg van itt. Vízre van szükségem. Annyira szomjas vagyok. Olyan melegem van.

– A francba! – mondja Roman az orra alatt, megfogja a jó kezemet, és magával ránt, miközben a műkarom a hónom alá szorul.

A többi srác is a bálterem felé oson, Anderson pedig épp akkor rohan vissza a bálteremből, amikor odaérünk. Öklendezik. Jaj, ne! Megint meg fog minden ismétlődni.

Roman az orrát ráncolja, ahogy bekukucskál.

– Az ecstasytól hányni fogsz? – kérdezi valami fickó.

– Ez... egy teljesen más történet – mondom nekik. Aztán kitágul a szemem. – A húgod bent van? – kérdezem Romantól elborzadva.

– Korábban el kellett mennie egy munkahelyi dolog miatt – mondja, és összerezzen, miközben visszasétál mellém.

Jól van. Nem mondhatja el neki, hogy én kezdtem el ezt az egész őrületet odabent. A morbid karlendítéses színjáték általában néhány kuncogást vagy teljes csendet vált ki. A járványos sugárhányás tényleg az első ilyen alkalom.

– Gyere! Vízre és... zuhanyra van szükséged.

Megszaglászom magam, de csak a sztriptíztáncos izzadságát érzem, nem pedig hányást.

Aztán... aztán megszédülök. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy Roman felkap, a világom pedig elsötétül.

 

***

 

Nyögve felülök, majd körülnézek a pokolian világos szobában... Nem az én szobám.

A szemeim kitágulnak, ahogy pánikszerűen felszökkenek. Lefelé nyúlok, és érzem, hogy nincs rajtam alsónemű – Hé! Kinek a pólója van rajtam? Könyörgöm, csak Roman szobájában legyek! Ez az ő szobája, ugye? Szexeltem...

– Nem, nem szexeltünk. – A férfihang hallatán az ajtó felé kapom a tekintetem, ahol egy szórakozott Roman bámul vissza rám. Remélem, nem hangosan locsogtam.

– Mennyi az idő? – kérdezem zavartan.

Jaj, ne! Pezsgő, Hányásos botrány, Sztriptíztáncos parti... Hirtelen minden eszembe jut.

Teljes mértékben szemtanúja voltam, ahogy anyám egy péniszhez nyúl. Fúúúúj!

– Kicsivel múlt három.

Roman szavai kirántanak a szörnyű, sebhelyes, traumatikus emlékeimből. A karom elvesztését könnyebb volt feldolgozni, mint azt, hogy anyám körmei súrolták a sztriptíztáncos péniszét.

– Várj... Mi van? – kérdezem, és újra szétnézek magam körül, mintha varázslatos módon másképp hallanám. – Délután?

Rám vigyorog, mielőtt felém sétálna. Megáll, és felkap egy üveg vizet, ami hűtöttnek tűnik, és átnyújtja, miután leveszi a kupakot. Úgy kortyolgatom azt a valamit, mintha tizennyolc éve a sivatagban lennék, miközben ő is felmászik az ágyra, és mellém ül.

– Igen. Hajnal négy után aludtál el. Szerintem a jövőben inkább mondj nemet a drogokra.

Lassan megrázom a fejem. – Nem. Nem! Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy elvittél az... őrületből. – Gondosan megválogatom a szavaimat. Azt hiszem, egyelőre eléggé szégyenbe hoztam magam.

Úgy néz ki, mint, aki alig tudja visszatartani a nevetését.

– Hát, kihoztalak, és azt hittem, hogy ki leszel ütve. Amikor azonban visszahoztalak a szobába, még mindig ébren voltál. Miután rákényszerítettelek, hogy megigyál egy üveg vizet, hallgattam, ahogy egy sztriptíztáncosról és az anyádról fecsegsz...

– Rosszul leszek, ha folytatod ezt a beszélgetést. A gyomrom nem olyan kemény.

A vigyora kiszélesedik, és enyhén kuncog, miközben közelebb hajol, és a kezét a vállamra, majd a nyakamra simítja.

– Aztán levetkőztél – mondja, láthatóan élvezve, ahogy összezavarodom.

– Azt hittem, azt mondtad, hogy nem szexeltünk.

– Tényleg örülök, hogy nem, hiszen nyilvánvalóan nem emlékszel erre. Hogy felejthetted el, hogy a farkam szerenádot adott a vaginádnak, elénekelve neki az I Will Always Love You-t?

A szemeim tágra nyílnak, amikor kitör belőle a nevetés. – Nem emlékszem – nyögöm, de fogadok, hogy megtenném. Nem ez lenne az első faszszerenádom. Általában ez egy kicsit később szokott bekövetkezni egy kapcsolatban. Onnan tudod, hogy egy srác aranyat ér, ha hagyja, hogy az ujjbegyeiddel úgy mozgasd a húgycsőnyílását, mintha a kisfickó énekelné azokat a nagyszerű dalszövegeket.

Próbáld ki. Epikus.

Ez egy remek módja annak is, hogy megtudd, hol áll a toleranciaszintje a furcsaságmérőn. Általában nem hozom a vaginámat egy duetthez. Attól úgy hangzanék, mint egy őrült csaj.

– Megtetted – sóhajtja, és próbál kiakadtnak tűnni, de nem tudja elnyomni gúnyos vigyorát.

Úgy látszik, a furcsaságmérőjének tűréshatára nagyon magas.

– Hogyan vetkőztél le? – kérdezem, próbálok nem idegesnek tűnni, de nem sikerül.

– Rávettél, hogy vetkőzzek le, mert azt követelted, hogy a farkam énekeljen együtt a telefonodon lévő zenével. Nyilvánvalóan engedelmeskednem kellett, csak hogy megtudjam, mi a faszról beszélsz.

Céltalanul nézek körbe, hogy megtaláljam azt a bosszantó, hiányzó lyukat, ami úgy tűnik, sosem nyel el, amikor szükségem lenne rá.

A halkan morajló nevetésétől csak még forróbban éget a szégyen. A félkarú lányoknak muszáj, hogy legyen néhány fantasztikusabb tulajdonságuk, mint azoknak az átkozott kétkarúaknak. Túl korán dalra fakasztani a péniszét nem okos dolog. Ugyanakkor csak egy hétről van szó. Túl messze lakik ahhoz, hogy ebből több legyen. Ami szívás. Mert valahogy tetszik nekem.

Sóhajtva és kihúzva magam a saját fejemből, hátracsúszom az ágyon, hogy kényelmesen elhelyezkedhessek a fejtámlának támaszkodva. Érzékelem, hogy lezuhanyozott, felöltözött és hihetetlenül szexinek tűnik a farmerjában és a galléros ingében.

– Hová mész? – kérdezem, mintha jogom lenne hozzá.

Nem emlékszem, mi szerepel ma az esküvői hét napirendjén, de biztos vagyok benne, hogy ki leszek tiltva minden további ünnepségről, amint anyám felébred, és eszébe jut, hogy egy ismeretlen férfi péniszén volt a keze. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz túlságosan elragadtatva attól a ténytől, hogy elkábították. Valószínűleg az egyik random felbukkant személy volt a bűnös – hála nekem – de engem fog hibáztatni. Azt hiszem, az én hibám, ha technikailag nézzük.

– Segítettem a srácoknak előkészíteni a dolgokat a ma esti legénybúcsúra. Lemaradtál a villásreggeliről. Ahogy a legtöbb nő is, beleértve anyádat is.

Elvigyorodik, én pedig felnyögök, miközben eltakarom az arcom a kezemmel.

– Valószínűleg a kezét fertőtleníti.

– Szóval, több volt a történet az anyádról? Akarom én tudni? – töpreng.

– Nem, határozottan nem. Mentsd magad, mert én már így is arra vagyok kárhoztatva, hogy az emlék örökre az agyamba égjen, és elkárhoztasson!

– Pár perc múlva találkoznom kell a srácokkal. A buli hatkor kezdődik, de be kell mennünk a városba. Hála az ecstazys pezsgődnek és a hányós partidnak, minden, amit elterveztünk, hirtelen elhalványul a lánybúcsúd mellett.

Lassú mosoly terül szét az ajkamon. – Akarod, hogy elintézzem neked a sztriptíztáncosokat? – kérdezem ártatlanul. – A hely, amit használtunk, nagy választékkal rendelkezik.

– Kétlem, hogy idejönnének a tegnap este után – mondja vigyorogva.

– Kétlem, hogy meginnák a pezsgőt, de még mindig nálam van anyám hitelkártyája, és bárki eljön, ha megfelelő az ár. – Megállok, és elgondolkodom ezen. – Bárki dolgozik, ha az ár megfelelő. Nem vagyok benne biztos, hogy a tegnap este történtek fényében az „eljön” helyénvaló kifejezés erre a mondatra.

A szemöldöke felemelkedik, de felemelem a kezem, megállítva, bármit is akar kérdezni. – Ne is törődj vele! Készülődnöm kell, és el kell mennem apámhoz a robotkarért. Tegnap otthagytam a szállodájában. Láttad a szép karomat? – kérdezem, összerezzenve attól, hogy ez a kérdés valószínűleg milyen nevetségesen hangzik egy normális ember számára.

– Tegnap este beraktam a szekrényedbe. A másik kettő mellé tettem, ugyanúgy, ahogy azok is el voltak ott helyezve.

– Awww – mondom, elhúzva a szót, miközben úgy rebegtetem a szempilláimat, mint egy hálás hölgy, akit megmentett a bajból. – Én hősöm!

A szemét forgatva felnevet. – Gondoskodj sztriptíztáncosokról! Anderson azt mondta, hogy ő is akar néhányat, mióta Jane-nek is volt. Igyál vizet! Pihenj! Este megkereslek, amint ki tudok surranni a buliból.

Kihívó mosoly jelenik meg az ajkamon. – Ki mondta, hogy akarok később találkozni veled?

Hirtelen rajtam van, olyan gyorsan gurít maga alá, hogy a lélegzetem megakad a torkomban. Kinyitom a számat, hogy felziháljak, ő pedig megragadja az alkalmat, hogy megcsókoljon, ellopva minden felháborodott szót és káromkodást, amit terveztem kimondani. Én pedig elolvadok, mintha nem lennének agysejtjeim, ahogy a bennem lévő kéjvágyó állat átveszi az irányítást.

A szájába nyögök, ahogy rám ereszkedik. A hasa közvetlenül a kétségbeesett alsó felem csupasz bőréhez simul, és én hozzádörgölőzök. Ujjaim a hajába gabalyodnak, és a másik karom is felemelkedik, a mellkasának támaszkodva, miközben teljesen kiürül az elmém.

Hirtelen visszahúzódik, és én egy másodpercig a levegőt csókolom, mielőtt regisztrálnám a mozdulatot. Amikor kinyílik a szemem, rám bámul Aztán a seggfej vigyorogva kacsint egyet, majd feláll, nekem pedig lezuhan az állkapcsom, amikor elindul az ajtó felé.

– Mit csinálsz? – kérdezem, visszarángatva a pólót a helyére.

– Emlékeztetlek, hogy később akarsz találkozni velem. Szia, Kasha! – Felém fordul, miután kinyitja az ajtót, és úgy vigyorog, mintha élvezné dühös pillantásomat. – Hagyd abba a drogozást! Józanul szeretlek.

Ezzel becsukja az ajtót, én pedig elmormolok néhány káromkodást, mielőtt a fürdőszobaajtón keresztül visszamegyek a szobámba. Lydia eltűnt, de a telefonomat elég könnyen megtalálom.

Miután tárcsázom a számot, a harmadik csörgésre felveszi valaki.

– Igen, szeretnék öt sztriptíztáncosnőt rendelni ma estére. És van egy nagyon különleges kérésem.

Amint leteszem a telefont, kinyílik az ajtóm. Megfordulok, és megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, amikor Romant látom felém közeledni.

– Mit csinálsz...

A szavaimnak vége szakad, amikor derékon ragad, és magához ránt. A szája a következő pillanatban az enyémre tapad, és én az ajkaira vigyorgok, miközben visszacsókolom.

– Azt hittem, valahol máshol kell lenned – motyogom az ajkaihoz.

– Basszák meg! Elkéshetek – mondja, és eléggé felemel ahhoz, hogy visszavigyen a fürdőszobán keresztül a szobája felé.

Kuncogok a csók ellenében, ahogy a lábujjaim a lábszárai elé lendülnek.

– Soha nem figyelmeztetsz arra, hogy meg akarsz csókolni – motyogom, miközben még mindig csókolom.

– Mert sosem akarom, hogy megpróbálj megállítani – motyogja vissza.

Úgy döntök, hogy a beszédet túlértékelik, amikor a nyelve észbontó dolgokat kezd el művelni az enyémmel szemben, és az agyamat a csatornába küldi, ahogy azt a nyelvet máshová képzelem.

A lábam a padlót érinti, ugyanakkor, amikor az ágy a térdem hátsó részéhez ér. Roman leereszt, és egyre gyengébben csúsztat rá, miközben ő is rám ereszkedik, meg sem szakítva a csókot.

Lassú és ízlelgető, és nem tudok nem aggódni, hogy halálízem van, mert nem volt időm fogat mosni.

A fogápolás feledésbe merül, ahogy felcsúsztatja a pólómat a csípőm köré, végre kihasználva, hogy nincs rajtam semmi a póló alatt.

Ujjai megérintik az érzékeny bőrt, én pedig megremegek mellette. A számra nyög, majd hallom a lecsúszó farmernadrágja susogását. Ez megint mosolyra késztet, mert imádom, ahogyan úgy tűnik, ő is ugyanúgy akar engem, mint én őt.

Felemelkedve visszaül a térdére, a farmerja lecsúszik a csípője alá, én pedig megnyalom az ajkaimat, miközben nézem, ahogy magára gördíti az óvszert, teljesen betakarva azt a szexi részt. Megbabonázó látvány.

– Hol a pokolban voltál? – kérdezi, miközben újra fölém borul.

Mielőtt megkérdezhetném, hogy mire gondol, ismét megcsókol, és én elveszek benne, ami úgy tűnik, túl könnyen megy.

Amikor elkezd belém nyomulni, a lábaim feljebb csúsznak, hogy jobban hozzám férjen.

Elvesztem az időérzékemet, ahogy minden egyes lökést elhúz, lassan tesz a magáévá, mintha a világ összes ideje a miénk lenne. Testünk pillanatok alatt nedvessé válik az izzadságtól, az ajkaim pedig bizseregnek a mély, éhes csóktól, amelyben elveszünk.

Ujjaimmal a hajába túrok, a másik karom pedig felcsúszik a karján, és a lehető legjobban megragadja. Ezzel csak azt érem el, hogy erősebben csókol, a lökései pedig kissé eldurvulnak.

Miközben a nevét kiáltom, a testem úgy dübörög, mintha a gyönyör sziklája gördült volna keresztül rajta, eltalálva minden egyes porcikámat lefelé menet.

Ez a legerősebb és legsebezhetőbb érzés, amit valaha is éreztem életemben. Roman suttog valamit, de túl halkan ahhoz, hogy halljam, mielőtt hirtelen még egyszer utoljára belém döfne, majd a teste megrándul, mielőtt nehezen lélegezve összeomlik rajtam, én pedig magam elé mosolygok az üres levegőbe.

A szemem túl nehéz ahhoz, hogy kinyissam, és túl kényelmesen érzem magam ahhoz, hogy megmozduljak. Így hát félkarú pókmajomként kapaszkodom belé, és kiélvezem a pillanatot, amíg tart, próbálva nem túl mélyre zuhanni, mielőtt el kell engednem.

 

***

 

– Mit csinálunk? – sziszegi Lydia, miközben megigazítom Jillt – apa szerint a most már stabil robotkaromat.

Eddig minden rendben. Jill nem próbált meg lerendezni, én meg direkt csak kerülgettem a maszturbálás gondolatát anélkül, hogy egyértelmű szándékot jeleztem volna.

Megsimogatom a robotkaromat. – Jó kislány!

– Mi az? Komolyan, Kasha, hagyd abba Jill simogatását, és válaszolj! Mit keresünk itt? – szólal meg Lydia ismét, miközben Henley elsétál mellőlem. Azt hihetnéd, hogy Lydia lelki sebeket szerzett a bálteremben szerzett élményei miatt, vagy valami ilyesmi, mivel kiborítja az ablakokon való bekukucskálás.

– Határozottan a medence melletti házikóban. Gondolom, a bálterem nem volt elég tiszta ahhoz, hogy azt használják.

– Valószínűleg harmincféle hányás szaga érződött – állapítom meg szárazon.

– Annyira sajnálom, hogy lemaradtam erről a mókáról!

– Hé! Helló! Valaki mondja már meg, miért vagyunk itt, mert még mindig harmincféle hányásszagot érzek!

Összerezzenek, miközben megfordulok szegény Lydia felé. Úgy tűnik, ő is célkeresztbe került. Tényleg nincs túl kellemes szaga. A sok hajra fogom. Nehéz azt a sok cuccot kiszedni a hajadból, és szerinte teljesen elborította. Én nem tudom, mert leléptem onnan, és az éjszakát azzal töltöttem, hogy olyan édes péniszszerenádot csináltam Romannal, amire nem emlékszem, hogy megtettem volna.

Henley és én is le lettem szidva korábban, amikor Lydia végre ránk talált. Henley az egész napot Davisszel töltötte. Én Roman szobájában voltam, amíg nem jött néhány fickó, hogy elrángassa. Aztán meg kellett keresnem apámat, hogy visszaszerezzem a karomat. Csak egy tipikus nap Kasha Jensen életéből.

Szeretem Jillt, amikor jól viselkedik.

Visszatérek a karom simogatásához. Henley kuncog az éppen most kapott SMS-en. Lydia felnyög.

– Mintha kiskutyákkal lenne dolgom! – sziszeg Lydia.

– Kiskutyákkal? – kérdezzük Henley és én egybehangzóan.

– Igen. Kiskutyák. Az egyik pillanatban még a saját farkadat kergeted, a következőben pedig meglátod a labdát. Válaszoljatok kitérő nélkül! Miért. Vagyunk. Itt?!

– Shhh – sziszegjük Henley-vel egyhangúan. – Még rajtakapnak minket miattad!

– Miben kapnak rajta? – kiabálja Lydia suttogva.

A medence melletti házikó irányából dübörögni kezd a zene, és Henley-vel izgatottan nézünk egymásra.

– Szerinted itt vannak? – kérdezem Henley-től.

– Kicsoda?

– Derítsük ki! – mondja Henley, miközben továbbra is azzal bosszantjuk Lydiát, hogy szándékosan kitérünk a kérdései elől.

Lydia a jó. Mi ketten vagyunk az ördögök a vállán, szemben az ő egy angyalával a másik vállán. Az az angyal nem sokat tud beszélni, mert mi tolakodók vagyunk. Kettő az egyhez az esély a mi javunkra.

– Mit derítsünk ki? – kiabál Lydia suttogva.

– Már adtál borravalót? – kérdezi Henley tőlem.

– Kinek? – nyög fel Lydia.

– Nagy borravalót adtam. Monicának tényleg vissza kellett volna kérnie a hitelkártyáját. Több extraszolgáltatást is kifizettem.

– Milyen extraszolgáltatásokat? – kérdezi Lydia.

– Mellbimbócsipeszt? – kérdezi Henley komolyan.

– Mi a fene ez? – zihálja Lydia.

– Fogalmam sincs. Nem igazán olvastam el a listát. Csak mondtam nekik, hogy minden extrát szeretnék, amit hozzá tudnak adni a legnépszerűbb csomagjukhoz. Eltekintettek az ecstasy-fiaskótól.

– Ki? – sziszeg Lydia.

Lábujjhegyen a medence melletti házikó hátsó részéhez sunnyogunk, miközben a srácok koccintanak a sörükkel. Sajnos még nincsenek sztriptíztáncosnők. A tekintetem úgy kutatja a szobát, mintha nem tudna mit tenni, amíg meg nem találom Romant. Most egy fekete, gombos ing van rajta, és egy sötétebb farmer. Lehetséges, hogy a másik ruháját kicsit összegyűrtük.

Szénfekete hajával, hűvös kék szemeivel és azzal az ördögi kis vigyorral úgy néz ki, mint a bűn ajándékcsomagolásban.

Igen, megnyalom a számat. Lépj túl rajta!

– Miért vagyunk itt? – sziszegi Lydia, lehajolva az ablak alatt, miközben vadul kitágul a szeme.

– Hogy megnézzük a műsort – mondja Henley, elmosolyodva, amikor a pillantása megáll Davisen. Visszatérek Roman szemmel-dugásához, amíg várakozunk.

Valami fickóval beszélget, aki röhög azon, amit mondott. Nagyon remélem, hogy nem a szerenádot adó péniszes sztorit meséli neki. Biztos, hogy az számára is ugyanolyan kínos lenne.

Lydia átkukucskál a perem fölött.

– Mire várunk?

Mintha jelt adnék, az ajtó kilendül, és öt ballonkabátba öltözött nő sétál be. A hajuk szoros kontyba van kötve a fejükön, az ajkuk pedig bűnösen vörös.

Kezdődik a játék.

A tekintetem Romanra siklik, amikor a srácok üdvrivalgásban törnek ki. Elvigyorodik, de leül hátra, és távolról figyeli, ahogy a lányok elkezdenek végigsétálni a helyiségben, a tekintetük mindenkit végigmér.

Egyik nő ajkai mozognak, de nem hallom, hogy mit mond. Mindenki elkezd szétnézni maga körül, amikor a nő az egyik asztalhoz lép. Lenézek, amikor Henley felhúzza csak annyira az ablakot, hogy jobban lehessen hallani.

– Melyikőtök Anderson? – kérdezi hangosan a nő, miközben az egyik nagydarab férfi, aki velük jött, elkezd kibontani egy ládát.

Valaki lekapcsolja a zenét, amitől a szobában az izgatott suttogások hangosabb sziszegéssé erősödnek.

– Itt vagyok! – kiabálja Anderson, széles vigyorral az arcán sétálva a nőhöz.

A nőnek sötét mosoly görbül az ajkaira, és én nagyot nyelek. Komolyan fenyegetően néz ki – dögös, de ijesztő. Mintha élvezné, hogy a szart is kiverheti a fickó seggéből, aztán beledugja az öklét.

Talán meg kellett volna néznem azokat a megvásárolt extraszolgáltatásokat...

Anderson mintha nem venné észre a hideg, könyörtelen tekintetet a nő szemében, de Henley a szemembe néz, és pánikszerű sóhajt adunk ki.

Lydia felzihál, amikor a Mr. Biztonsági odasétál a nőhöz, és átnyújt neki egy fekete bőr valamit. Ez egy lovaglóostor? Nem. Nem, nem az. Ez egy kilencfarkú korbács.

Ez nem jó. Egyáltalán nem jó.

– Készen állsz a játékra? – kérdezi a nő Andersontól, miközben a többi lány elkezdi kiválasztani a fiúkat.

Az egyiknek Romanra esik a választása, én pedig megfeszülök, de a pasas lerázza magáról, és a telefonjára figyel, amíg a nő tovább nem megy, hogy válasszon valaki lelkesebbet. A telefonom zümmög a zsebemben, én pedig előkapom, összevonva a szemöldököm, amikor Roman nevét látom a képernyőn.

Mikor tette be a számát a telefonomba?

ROMAN: Nagyon remélem, hogy ez nem az, aminek látszik... Ugye nem hívtál komolyan dominákat?

Aggódnom kéne, hogy jól írta le?

Vigyorgok, mint egy idióta, és úgy döntök, hogy nem válaszolok, mert Anderson a Gonosz Szemű Királynőt figyeli, ahogy az vetkőzik. Egy fekete bőr, kombinészerű hálóinget visel, ami megfelel minden klisés elképzelésemnek, amit valaha is elképzeltem egy domináról. És hűha! Jó formában van. Az izmai nem terjedelmesek, de nem is rejtettek.

Anderson mosolya meginog egy kicsit. A puha csajokat szereti, nem az izmosakat.

Pfuj! Megőriztem az információkat Andersonról. Ez fontos agyterület! Mi van, ha valaha el kell mondanom valakinek, hogy mik azok a műanyag izék a cipőfűzőn, és nem emlékszem, mert Anderson női preferencia-listája foglalja el a teret?

Várjunk csak?! Mik azok a műanyag izék? Nem!!!

– Ah, basszus! Mi a francért ne! – hallom Anderson szórakozott lemondó hangját, kirángatva a gondolataimból.

Undorító! Mikor a francban vetkőzött le bokszeralsóba? Miért van bokszeralsóban? Tegnap este egyetlen sztriptíztáncos sem kért meg minket, hogy vetkőzzünk le. Pedig arra biztosan emlékeznék.

– Határozottan kettős mérce – sóhajtja Henley. – Minket senki sem kért arra, hogy vetkőzzünk le – teszi hozzá, visszhangozva a saját gondolataimat, mert ő is ugyanolyan őrült, mint én.

Megfordul, és vigyorogva lehajol, miközben a falnak támasztja a karját. Egy másik lány megragad valamit, és utána még négy srác a buliból sorakozik a falhoz.

Gonosz Szem vigyorog. Ez is szuper hátborzongató.

Hirtelen hátralendíti a korbácsát, és egy hangos csattanás süvít át a levegőn. Andersonból magashangú sikoly harsan fel, Roman talpra ugrik, majd négy újabb harsány sikoly csatlakozik hozzá az ismerős csattanások után, amelyek egyforma sorrendben hangzanak el.

– Csendet! – parancsolják egyszerre a nők.

Roman szeme elkerekedik. Tekintetem közte és az őrület között cikázik, majd újra rá szegeződik, csak hogy figyeljem a reakcióját.

– Meeeegöllek! – mondja Lydia halk, furcsa hangon.

Henley és én is lenézünk, és azt látjuk, ahogy Lydia teste megremeg a néma nevetéstől, és könnyek gyűlnek a szemébe.

– Csendet! – csattannak fel újra a bent lévő nők.

– Meeeegöllek! – mondja még egyszer Lydia felhorkanva, majd eltakarja a száját, mintha belülről haldokolna a sok nevetéstől.

– Mi a fene? – suttogja Henley, ami arra kényszeríti Lydiát, hogy újra felhorkanjon, miközben a teste még erősebben remeg.

Újabb hangos csattanások és néhány hangosabb káromkodás következik, és felnézek, amikor Andersont lefogja az egyik biztonsági ember. Gonosz Szem megmarkolja a fickó ágyékát, és Anderson szemei kitágulnak, ahogy a nő mozdulatlanul tartja. – Azt mondtam, hogy CSENDET! – üvölt.

– Meeeegöllek! – mondja újra Lydia, ezúttal nevetve, majd fuldokolva, hogy ne szökjön ki a hang.

Elvesztette a kibaszott eszét.

– Ittál a megspékelt pezsgőből? – sziszegi Henley.

Lydia megrázza a fejét, de belső tobzódása miatt képtelen szavakat formálni.

Visszatérünk a nézéshez, ahogy Andersont lekötözik, és most már egy golyós szájpecek van a szájában. Ó, te jó ég! Mit vettem?

A fickó szemei tágra nyílnak, és most mellbimbócsipeszek vannak rajta. Négy másik szerencsétlen srác ugyanebben a helyzetben van, a biztonsági csapat túl kigyúrt ahhoz, hogy játszadozzanak velük.

Gyorsan előveszem a telefonomat, hogy kiderítsem, mit vettem. Az e-mailjeimet görgetve végül megtalálom a szerződést a specifikációk listájával. Amikor az extrákhoz érek, összerándulok.

Erőszakos szerepjáték azoknak, akik ellenállást színlelnek, és sötét élményt akarnak.

Megkötözve és betömve.

Kis masnis bip-bip. Mi a fasz az a kis masnis bip-bip?

A kérdésemre sajnos választ kapok, amikor elővesznek egy hatalmas dildót, az alján egy masnival. A szemeim tágra nyílnak, amikor a dolog hangosan csipog, és rezegni kezd. Ez egyáltalán nem kicsi.

– Hűha – suttogja Henley. – Ez gyorsan eszkalálódott.

Anderson megpróbál túlbeszélni a szájpecken, a hangja sipít az elfojtott állapot ellenére.

– Csendet! – vakkantja ismét a nő.

– Meeeegöllek – mondja Lydia a földről, most már zihálva. Annyira röhög, hogy szó szerint nem is tud hangot kiadni, miközben úgy fetreng, mint egy partra vetett hal. Az arca elvörösödik, mert olyan néma, de mégis nevet.

A szobában lévő srácok közül senki sem mozdul. Azt hiszem, mindannyian túlságosan megrökönyödtek. Gyorsan visszatérek az olvasáshoz, most már pánikba esetten.

Anális játék. *Kizárólag az ügyfélre vonatkozik. Az alkalmazottainkat nem szabad megérinteni.

Jaj, ne! Ne, ne, ne, ne, ne!

Ha az ügyfél bármelyik pillanatban abba akarja hagyni, a biztonságos szót kell használni. Ez a Láma.

– Láma! – kiáltom, amikor a nő elkezdi lerángatni Anderson bokszerét.

Mindenki megfordul, hogy az ablakra nézzen, ahogy felfelé tolom, kétségbeesetten próbálva megállítani ezt az egészet, mielőtt a dolgok túl messzire mennének. Most komolyan végignézik, ahogy megdöngöli egy vibrátor?

– Mondd, hogy láma! – kiabálom Andersonnak. – Ez a biztonságos szó!

A szemei pánikba esve elkerekednek, és csak egy fojtott „Yama. Yama! Yama!” hallatszik.

Kurvára meg fog ölni.

A nő összevonja a szemöldökét, amikor a srácok lecsatolják a szájpecket, én pedig leesem, miközben Henley megragadja Lydia karját, és erősen rángatja. Mindkettőnkre szükség volt, hogy felemeljük a földről, mielőtt bárki utolérne minket.

Ahogy befordulunk a sarkon, két erős kar fonódik a derekam köré, a levegőbe emel, én pedig úgy sikítok, mint az első ribanc, aki meghal egy feldarabolós-filmben.

Hangos nevetés követi a sikolyomat, és megnyugszom, amikor rájövök, hogy Roman az, aki tart. Húúú! A semmiért fájt a torkom. Feltételezem, most már nem lesz orális szex.

Lydia kijózanodik, amikor meglátja Davist és Romant, mivel Davis minket néz, de igyekszik nem nevetni.

– Láma? – kérdezi Davis.

– Nem én választottam a biztonsági szót – magyarázom, még mindig a vállon lógva.

Roman leenged a talpamra, én pedig Lydia felé fordulok.

– Mi a fenéért mondtad ott hátul folyton azt, hogy „megöllek”?

– Jeff Dunham? Achmed? Csitt, meeeegöllek? Úgymint a valaha volt legjobb műve – mondja Lydia, aztán egy újabb vihogási roham fogja el.

Henley-vel zavartan nézünk egymásra, és a srácok is hasonlóan zavarodottnak tűnnek.

– Olyan bénák vagytok, gyerekek – sóhajtja Lydia, széles mosollyal az arcán. – De köszi; szükségem volt a nevetésre.

Megfordul, és szökdécselve – szó szerint ugrándozva – távozni kezd. Hát, ez egyáltalán nem hátborzongató.

– Megmagyaráznád, miért tetted tönkre a sztriptíztáncosnőink műsorát? – húzza el Roman a szavakat, de a legkevésbé sem tűnik csalódottnak.

Egy grimaszt vágok, mert ez annyira nem úgy sikerült, ahogy vártam. A sztriptíztáncosok nem nyúlnak hozzád, igaz? Mármint igen, de nem így.

– Nem folytathatnánk ezt a beszélgetést messze innen? Mondjuk, mielőtt Anderson felöltözik, és jön, hogy megöljön? – kérdezem, és csodálkozom, hogy miért nevet rajtam.

Komoly vagyok. Anderson lehet, hogy ezután tényleg elrejti a testemet. Az egyik karom nagy része már most is hiányzik, így könnyebb lesz neki a feldarabolás.

Roman megfogja a kezem, én pedig a vállam fölött integetek Henley-nek, miközben a ház felé vonszol. Gyakorlatilag futok, hogy tartsam a lépést a hosszú lépteivel.

– Látom, visszakaptad a robotkarodat – jegyzi meg, és rám mosolyog, miközben a házon keresztül sietünk.

– Igen. Egyébként ma este is a szobádban alszom.

– Szóval mégiscsak akarsz látni.

– Talán elég erős vagy ahhoz, hogy megakadályozd Andersont abban, hogy elvágja álmomban a torkomat.

Nevetve felhorkan. Megint csak nem vicceltem.

– Miért nem próbáltad megakadályozni? – sziszegem.

– Szándékomban állt. Csak próbáltam kitalálni, hogy meddig terveznek jutni a dolgok.

– Túl messzire, ez a válasz – morgom.

Még erősebben nevet, miközben átkarolja a derekamat, és végre a szobájába érünk. Ahol addig maradok, amíg el nem jön az ideje a távozásomnak, mert komolyan féltem az életem. Eddig Jane, anya és Anderson is a halálomat akarja. Ennek akár egy élő Clue-epizód[1] is lehet a vége.

Már látom a forgatókönyv részeit: Monica a bálteremben a csavarkulccsal. Vagy Anderson a medence melletti házikóban egy pisztollyal. Vagy Jane a dolgozószobában egy késsel.

A belső eszmefuttatásom elhallgat, amikor Roman úgy dönt, hogy a fantasztikus szájával mindenről eltereli a gondolataimat. Az ajkaihoz nyögök, örülök a figyelemelterelésnek. Amikor a kezem a vállához ér, megszakítja a csókot, és elhátrál.

– Jillnek mennie kell! – mondja, és úgy szemléli a robotkaromat, mintha az bármelyik pillanatban meg akarná támadni.

– Most már jó. Meg sem próbált molesztálni a nap folyamán.

Furcsa, hogy ez a kijelentés dicsekvésnek hangzik.

– Bármi, ami „véletlenül” összezúzhatja a golyóimat, nem kerül a közelükbe! – Keresztbe fonja a karját a mellkasán, mintha éppen állást foglalna.

Az orrom alatt nevetve, megfordulok, és elkezdem az egészet eltávolítani, lecsatolva a hám egy részét.

– Bassza meg! Csak gondolj boldog gondolatokra – mondja, láthatóan túl türelmetlenül ahhoz, hogy várjon, én pedig elvigyorodok, amikor megfordít, és újra az enyémre nyomja az ajkait.

Minden idők legfurcsább éjszakája.

Ahogy az ágyhoz érünk, izgalom fut át rajtam. – Aglet[2]! – mondom az ajkaira, most már vigyorogva csók közben.

Elhúzódik, és úgy néz rám, mintha megőrültem volna.

– Mi van?

– Aglet! Azok a műanyag darabok a cipőfűzőkön! Nem vesztettem el az agyteret!

Megrázza a fejét, és újra megcsókol, ismét elhallgattatva ezzel. Abban a pillanatban, ahogy az ágyra zuhanunk, hangos sikoly szegez minket a helyünkre. Amikor utoljára hallottam ezt a sikolyt, Jill éppen úgy dugta a padlót, mint én Romant.

Jill a karomon van. Akkor Lydia miért...

Egy újabb sikolyra Roman káromkodni kezd, és mindketten átrobogunk a fürdőszobán.

– Mi a fene? – hallom, ahogy Lydia követelőzik.

A lábam közvetlenül Roman mögött áll meg, és a szemem tágra nyílik, amikor a dühöngő Anderson gyilkos pillantással sújt le rám.

– Te! – morogja, és rám szegezi az ujját, csak hogy biztosan tudjam, engem akar megölni.

Roman megmozdul, hogy egy kicsit jobban elém kerüljön, mintha meg akarna védeni. Awww.

– Ezúttal kurvára túl messzire mentél, Kasha! – vicsorog Anderson.

– Nyugodj meg! Ezt majd reggel elintézzük...

– Maradj ki ebből, Roman! – harapja ki Anderson, miközben a tekintete nem hagy el engem. – Ez az én legénybúcsúm volt, és az az őrült ribanc majdnem...

– Tudom! – kiáltom, és utána felnyögök. – Nem erre számítottam. Esküszöm, hogy soha nem fizettem volna ezért! Még egy másik legénybúcsút is rendezek neked, csinos sztriptíztáncosnőkkel, akik túl sok csili-vilit viselnek. Hadd hozzam ezt rendbe! – mondom, őszintén seggfejnek érezve magam.

Kicsit megnyugszik. – Utálom a csili-vilit – mondja kifejezéstelenül.

Roman is ellazul ezt hallva, és kicsit megmoccan, amikor Lydia akkorát nyel, mintha egy labdát próbálna lenyomni a torkán.

Rossz szóválasztás...

– Azt is akarom, hogy táncoljanak, meg minden egyéb szarság. Semmi erőszak – teszi hozzá Anderson, sokkal jobban megenyhülve, mint gondoltam.

– Megoldom – mondom neki, boldogan elmosolyodva.

Tényleg azt hittem, hogy ez sokkal rosszabb lesz.

Megcsörren Roman telefonja a másik szobában, amire a tekintete kettőnk között cikázik.

– Minden rendben? – kérdezi tőlem, miközben óvatos pillantást vet Andersonra.

– Minden rendben – mondom neki.

Még egyszer utoljára ránk néz, mielőtt a másik szoba felé indulna. Amint eltűnik a szemem elől, Anderson arckifejezése megváltozik, és én beszívok egy lélegzetet, mielőtt nekem ugrik.

Bruce Lee-filmek villannak át az agyamon, és hirtelen Jill kilő, és éppen időben csattan Anderson mellkasához. Fájdalmas mordulás/nyögés hagyja el az ajkait, miközben hátrarepül, és a falnak csapódik.

– Atyaég! Teljesen rosszfiú vagyok! – éljenzek, a kezemet a magasba emelve, mintha Rocky Balboa lennék. – Én vagyok a bionikus nő!

Roman visszarohan, miközben Anderson a mellkasát markolászva levegőért kapkod. Remélem, nem törtem el semmit.

– Mi a fene? – csattan fel Roman.

– Anderson megtámadta! – csicsereg Lydia, emlékeztetve, hogy ő is a szobában van, és tényleg úgy mutogat Andersonra, mintha megint ötéves lenne, és a játszótéri zsarnok a mostohatestvérem.

– Meg akartad ütni? – kérdezi Roman, jeges éllel a hangjában.

– Nem, és baszódj meg te is! Soha nem ütném meg, seggfej! – Anderson köhög, és úgy rándul, mintha fájdalmai lennének. – Egy büdös lakomát akartam adni neki.

Szegény Roman olyan zavarodottnak tűnik. Annak a kibaszott pöcs mostohatestvéremnek szüksége van egy újabb seggberúgásra.

Guggolótigris és rejtett sárkányállásba helyezkedem, teljesen megmutatva a vagányságomat.

– Csak rajta! – csattanok fel, készen állok, most, hogy tudom, hogy félelmetes vagyok. – Jill harminc különböző harci stílust ismer.

Ez egy totális hazugság. De Andersonnak fogalma sincs, mit csinált apám ezzel a karral. Kicsit elsápad.

– Ez csalás!

– Nem lehetsz többé zsarnok, úgyhogy baszd meg a büdös lakomádat!

– Mi a fene az a büdös lakoma? – nyög fel Roman.

– Az, amikor Anderson lefogja, és a szájába fingik – mondja Lydia szárazon. – Undorító!

Elborzadtan nézek rá. Mostantól Roman megcsókol, és a fingos leheletre fog gondolni.

Roman a fejét ingatva visszafojtja a nevetést.

– Én... én ezt most nem bírom – mondja, és a teste remeg az elfojtott nevetéstől.

Anderson rám szegezi a tekintetét.

– Hiiiiii-yaaa! – mondom, Jillel a levegőbe suhintva, majd visszatérek a félelmetes, baszakodj-velem-ha-mersz-pózomba.

Anderson a szemét forgatja a szemét, mielőtt lassan talpra tápászkodik.

– Nem lesz mindig rajtad Jill!

– Nem lesznek szexi sztriptíztáncosnők a legénybúcsúdon!

Legyint a kezével. – Tényleg azt hiszed, hogy hagyom, hogy valaha is megrendeld a sztriptíztáncosnőimet?

– Nem tudnál most azonnal eltűnni a szobámból? – mordul fel Lydia. – És soha többé ne tolakodj be ide!

Anderson megfeszül, és megköszörüli a torkát anélkül, hogy a nőre nézne.

– Igen. Megyek – mondja, és elsétál, még mindig nem nézve a lány irányába.

– Még nincs vége, hugi! – mondja, miközben becsukja az ajtót.

Ismét a levegőbe suhintok Jillel, bár ő nem látja.

– Készen állok rád! Ráveszem a büdös lyukadat, hogy összeszoruljon a félelemtől!

Összerezzenek, amikor Roman kétrét görnyedve elveszti a fejét. Igen, annyira nem talál már szexinek.

Amikor újra felegyenesedik, az ujjéval magához int, ami sajnos működik is rajtam. A lábam habozás nélkül mozdul, amíg egészen közel nem kerülök hozzá.

– Utálom, ha félbeszakítanak – mondja, majd lehajol és megcsókol.

Elájulok, mint egy hülye, és magához szorít, amikor egy undorodó torokköszörülés emlékeztet minket arra, hogy közönségünk van.

Roman kuncogva megszakítja a csókot, de arckifejezése egy szempillantás alatt kijózanodik.

– Jillnek mennie kell! – mondja, és a töltőport felé mutat.

– Nincs semmilyen harci kiképzése – sóhajtom.

– Viszlát, Jill! – viccelődik, mire felnevetek.

Keményebben meg kellett volna ütnöm Andersont, amiért félbeszakított minket. Legközelebb.

Majd legközelebb. Igen. Legközelebb.

 

---

[1] Amerikai fekete komédia rejtélyes film, amely a Clue társasjátékon alapul.

[2] Egy kis műanyag vagy fém tok a cipőfűző végén, amelynek célja, hogy megvédje a fűzőt a foszlástól